Születés történet – ahol a koraszülöttség és a Kangatraining találkozik

KangaHelp programunk keretében idén az SOS Gyermekfalvak mellett a Koraszülött babákért, a szülőkért, az őket segítő orvosokért, nővérekért is kiállunk és gyűjtünk, Május 15.-én a Kenguruzás Világnapján. Ezt az ügyet felkarolva, támogatva kértem meg pár koraszülött baba anyukáját, hogy írja meg történetét. Olvassátok el Dóri írását, aki már tudja, hogy érdemes bízni, bízni az orvosokban, a nővérekben, a családban, és főleg a kisbabádban!

A Mi történetünk – ahol a koraszülöttség és a Kangatraining találkozik

2014 októberében végeztem el a Kanga-tréner képzést, amitől sokkal többet kaptam, mint amit vártam. Megtanultam, hogyan tudok biztonságosan edzeni az akkor 10 hónapos kisfiammal, hogy milyen jó is hordozni a babánkat, és egyre több kangát kipróbáló édesanya és baba arcára sikerült mosolyt csalnom. Akkor még nem tudtam, hogy a kisöcsivel is kangázhatok majd, ahogy azt sem, hogy 27. hétre fog megszületni.

A koraszülés egy olyan dolog, amiről azt gondoljuk és reméljük, hogy nem velünk fog megtörténni, és épp ezért fel sem készülünk rá, mit is jelent, milyen lehet egy tenyérnyi kisbaba, mennyi nehézséggel kell megküzdenie.

Egy évvel ezelőtt velünk történt meg ez, és azon a napon elkezdődött a PIC-es (Perinatális Intenzív Centrum) életünk. A PIC bejáratán ez a felirat szerepel: „Anya, Apa, megérkeztem, a PIC lakója lettem!” Minden nap fájó szívvel olvastuk ezt el, és vártuk, hogy beengedjenek a kis Csöppünkhöz, reménykedtünk, hogy nem kapunk nagyon rossz híreket, aggódtunk, féltünk, és a hullámhegyek, hullámvölgyek között vártuk, csak vártuk azt a bizonyos napot. Azt a napot, amikor majd először érezhetem a mellkasomon a pici szuszogását, azt a dolgot, amit csak úgy emlegettek az orvosok, a nővérkék, hogy Kenguruzás. Ismertem ezt a szót, mint hordozós anyuka, de itt a Koraszülött Intenzív Osztályon ez teljesen mást jelent, azt hogy a szülők végre mellkasukon érezhetik a pici babájukat. Ez a korababás szülők számára egy nagy mérföldkő, néha elérhetetlennek tűnő cél, van aki pár napot, pár hetet, olyan is van, aki hónapokat vár rá, de mikor végre sikerül elérni, már teljesen más dimenzióba kerül a benti élet.

Mi először két hetet vártunk, és utána újra kettőt, mire a mi kis Csodababánk olyan erősre küzdötte magát, hogy minden nap testközelben lehetett. Innen kezdett kiegyenesedni az első hónapban nagyon hullámzó út, itt kezdtem elhinni, hogy hazavihetjük, hogy egy egészséges kisfiú lesz belőle, és végül 2,5 hónap után kiléphettünk vele azon a bizonyos ajtón.

Azóta is nap, mint nap köszönetet mondok, hogy ennyire szerencsések lehetünk, ma már egy életvidám, 1 éves kisfiú a mi kis hősünk, akivel már számtalan Kanga-edzésen túl vagyunk!

Már nem kell magyaráznom, mennyire örülök, hogy a Kangán keresztül a Kenguruzás Világnapján egy picit segíthetek annak az Osztálynak, aminek az életünket köszönhetjük.

Így 1 év elteltével, amit tanácsolnék akkori önmagamnak, és minden szülőnek, aki még az út elején áll, hogy bízz az orvosokban, a nővérekben, hogy segíteni tudnak, a családodban, hogy végig tudjátok csinálni, de legfőképp a kisbabádban, mert ahogy ezek a parányi gyerekek küzdenek a kis életükért, az leírhatatlan!

Gregus-Petrócki Dóra

FlashMob – A koraszülött babákért, a Kenguru Módszer népszerűsítéséért 2017.május 15.