Anya, nő, sport.

Felkészülés a BalatonMan-re – Gyerekek, család és munka mellett

Korábbi bejegyzésemben elmondtam nektek, hogy az UltraBalatonon való részvétel milyen lelkesítőleg hatott rám. Újra érzem a régi érzést – a felkészülés hevét, a siker vágyát és a mindennél megnyugtatóbb – SIKERÜLT! elégedettséget.

Így hát Zsófi barátnőmmel – akivel régen is mindig együtt készültünk a legkülönbözőbb edzésekkel a legkülönbözőbb versenyekre – mindenféle versenyre – beneveztünk a BalatonMan Iron távra, 2 fős csapatként. Felkészülésre 10 hetünk van – ami azért fontos infó, hogy mindketten sportolunk sokat, tehát nem nulláról kezdjük – de nem úszunk, nem kerékpározunk rendszeresen, a futást sem régen kezdtem.

Tehát a cél: szeptemberre felkészülni annyira, hogy a fejenként 1,9 km úszás, 90 km kerékpár és 21,1 km futás zökkenő mentesen menjen, és elégedetten érjünk célba.

Profi edzésekről és edzéstervről szó sem lehet, hiszen a gyerekek, a család, a munka mellett ez elképzelhetetlennek tűnik. De hát nem is az első helyért megyünk, azért megyünk, hogy újra érezzük az “Erre is képes vagyok” érzést.

Az edzéstervünk így a következő lett: minden hétre kitűztük, hogy mennyit kell úsznunk, kerékpároznunk, futnunk. Összesen, a héten. Egybe vagy több kis távon. Az idő beosztásunk dönti el. A heti összes a cél.

Az első hétre 0,8 km úszás, 50 km kerékpár és 15 km futás és egy HIIT edzés volt a cél. Ez nagyjából pipa, bicóval csak 45 km lett, de két HIIT edzést is nyomtam. Ráadásul mivel edző vagyok, volt több olyan edzés, amit pluszban csináltam. Külön figyelnem kell a hasizmomra, mivel ex rectus diastasisosként hamar kárt tehetek benne – így minden kemény edzés után még egy kis hasizom regeneráció a levezetés. 

Holnap indul a 2. hét 🙂 1 km úszás, 60 km kerékpár és 20 km futás a cél, 1 vagy 2 HIIT edzéssel. 

Fokozatosan emeljük a távokat, az 5. hét lesz a csúcspont, 2 km úszás, 90 km kerékpár és 40 km futással, utána pedig szépen vissza veszek a tempóból. 

Remélem sikerül, segítsetek, motiváljatok, szurkoljatok! Gyertek velem! 🙂 

Szeptemberben szeretném elmondani, hogy BalatonMan: PIPA! 

Tőkés Renáta

Fitness edző, Pre- és posztnatális Fitness Specialista (AFPA),
Okleveles Kangatrainer,
PreKanga és KangaBurn edző,
RTM – Rectus Training Módszer Alapító,
Foam Roller és AcuTape terapeuta,
Beactive Állapotos torna a személyi edzésben oktató
Kangatraining Magyarország Országos Vezető

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!