Életem első Spartan Race versenye

“Mindaddig lehetetlennek tűnik, amíg meg nem valósítják.” (Nelson Mandela)

Így gondoltam én is. Inkább a kényelmi és “nőcis” dolgok miatt, mint a fizikai felkészülés miatt. Láttam a veszprémi versenyt, pedig az viszonylag könnyebb volt, mivel gyermekeim már akkor mindenképpen Spartan Kids-ek akartak lenni.

Hogy ÉN a sárban guruljak, meg abban a koszos vízben nyakig elmerüljek? Mindezt ősz végén, amikor hideg is van? Utálom a hideget. Még az edzéseken is elsőnek veszem fel a hosszú ujjút és a vastag zoknit, és utolsónak veszem le.

Na, de ha a gyerekeid már Spartan Kidek, és újra menni akarnak, a legjobb barátnőd meg a Spartan Race Hungary Igazgatója, és állandó téma, hogy milyen jó is ez a különleges kihívás, akkor nincs mese, egyszer neked is meg kell csinálnod. Tehát így neveztem be az októberi, eplényi Spartanra. Gyorsan Kriszta barátnőmnek is mondtam, hogy azonnal nevezzen be, az Elit kategóriába természetesen, miért is ne. Ha már lúd, legyen kövér. 

Felkészülési időszak nemigazán volt, persze, edzünk sokat, külön készültem a BalatonMan versenyre előtte, de hát azon nem húzódzkodunk, csimpaszkodunk, mászunk kötélen és “majom létrán”. 

Egyszer csak hipp-hopp, elérkezett a verseny napja. A gyerekek nagyon izgulnak, én kicsit félek. Mire vállalkoztam? Mit vegyek fel? Hideg van…. persze. Mondtam már, hogy utálok fázni? Gyorsan a kocsiban el kéne olvasni a verseny szabályzatot. 

Na de oda értünk. Fergeteges hangulat. Ismerős arcok. Már a bemelegítés hangulata magával ragadt: mindenki egy csapat. Nincs én meg ő. Csak MI vagyunk. A Spartanok.

A rajtnál még egy közös AROO, egy jó kis füstbomba – vagy könnygáz? – bármelyik lehetett, és irány a hegy. A fázás hamar elmúlt. Hegyre fel, hegyről le, közben a jó kis akadályok. Mindenféle fal, lánccal meg a nélkül. Hálók és majom létrák. Egymás után. Vizes árok és csúszós saras hegymászós rész. Futás – terepen, ahogy én szeretem. Célba lőni dárdával – Na neee… én meg a célba lövés … ezt nem éppen a “fél”szeműeknek találtál ki. Utána meg a “kötéltánc”. Na ez így együtt 60 burpee büntetés volt. (De a burpee jó barát, a KangaBurn mindenre felkészít :-))

Saját magam is megleptem – mindenféle mászós és függeszkedős akadály sikerült 🙂 (na jó, majdnem mind…)

A sár és a folyó nem is volt hideg az izgalmak hevében. A sötét csőben ugyan a fejlámpám ellenére sem láttam sokat – de ez egyéni szoc.problem, ezen is túl jutottam. Minél több akadály volt a hátam mögött, annál jobban vártam a következőt!

Ez tényleg klassz! Ez kihívás! Ez is meglesz! A “legjobb” a homokzsák cipelés 1200 m-t fel a hegyre – majd 800 m-en le a hegyről. Hát ez sem probléma – a gyerekeket is állandóan cipeljük 🙂 (A Kangatraining mindenre felkészít :-))

Ha körbe néztünk, láttuk, hogy sok nő jobban menetelt itt, mint a fiúk 🙂 pedig egyforma nehéz volt a zsák mindenkinek!

Összefoglalva tényleg szuper volt. Ez a kihívás is teljesítve. 

Megyek jövőre is.

Tőkés Renáta